Kávékészítés: alapitalok

espressoKávékészítési arányok különböző alapitalok esetén

 

Míg az olaszországban elterjedt szokások a különböző kávézók között sok hasonlóságot mutatnak, addig a világon a különböző kávés alapitalok (ristretto, espresso, lungo) estében elég nagy különbségek adódnak. A különböző italok összetételét mi itt Andy Schecter táblázata alapján mutatjuk be. A táblázat a kiinduló szárazanyag (kávé őrlemény) tömegét az elkészült ital tömegével hasonlítja, amely a crema arányának változása miatt pontosaabb behatárolást tesz lehetővé, mint a térfogat általi meghatározás.

A vendégek kiszolgálása közben az ilyen fajta mérések elvégzése lehetetlen, de igencsak javasolt őket időről időre elvégezni, a kívánt minőség „bekalibrálására”, hogy a teszt eredményeként meghatározott „programot” a lehető legkövetkezetesebben ismételni tudjuk. Fontos megjegyezni, hogy a gépek volumetrikus programgombjait használó baristák sokkal egységesebb minőséget tudnak produkálni azoknál, akik csupán „szemmértékre” hagyatkoznak. A gépek beállítása, kóstolás, utánaállítás, mindez időigényes folyamat, de megtérül az optimális ízek elérésében és az ügyfelek elégedettségében.

Italkészítési arányok kávés alapitalokhoz:

arányok

Kávés italok receptje

A különböző nevű kávés italokhoz használt receptekben az egyes kávézók között eltérések mutatkozhatnak. Itt megpróbáltuk a legáltalánosabban használt szabványokat összegyűjteni.

Espresso: A fenti recept alapján készítjük. Espresso csészében (kb. 70ml-es csésze) szolgáljuk fel.

Ristretto: A fenti recept alapján készítjük. Espresso csészében (kb. 70ml-es csésze) szolgáljuk fel.

Hosszú kávé: A hosszú kávét a cappuccinos csészében készítjük (150ml-180ml-es csésze). Felöntjük a csészét 2/3-ig forró vízzel, és hozzá egy espressot öntünk. (készíthetjük ristrettoval is).

Americano: Az americanot a lattés csészében készítjük (kb. 350ml-es csésze). Felöntjük a csészét 2/3-ig forró vízzel, és hozzá egy espressot öntünk. (készíthetjük szimpla vagy dupla eszpresszóval)

Espresso macchiato: Espresso recept alapján készítjük. Espresso csészében (kb. 70ml-es csésze) szolgáljuk fel, amelyet felöntünk tejjel, és a tetejére egy pöttynyi tejhabot teszünk.

Piccolo latte (cortado): Espresso recept alapján készítjük. 1dl-es kis üvegpohárban szolgáljuk fel, amelyet felöntünk tejjel. A piccolo latte vékonyabb habbal, a cortado vastagabb habbal készül.

Cappuccino: Espresso recept alapján készítjük. Cappuccinos csészében készítjük (150ml-180ml-es csésze), amelyet felöntünk tejjel, és a tetejére vastag tejhabot teszünk.

Flat white: Dupla ristrettot készítünk a fenti recept alapján. 2dl-es üvegpohárban szolgáljuk fel, amelyet felöntünk tejjel, és a tetejére vékony tejhabot teszünk.

Latte: szimpla (vagy dupla) espressot készítünk a fenti recept alapján. A lattés csészében (kb. 350ml-es csésze) szolgáljuk fel, amelyet felöntünk tejjel, és a tetejére vastag tejhabot teszünk.

Beanlight.hu